A magyar közönségnek nem kell bemutatni az "Igenis, Miniszter úr!" sorozatot.Az a tudat azonban igen megrázó, hogy a nyolcvanas évek elején játszódó sorozatban a közigazgatás abszurd helyzeteinek és az adminisztráció kifürkészhetetlen útjainak ugyanazon problémáival szembesítenek, mint amelyek ma Magyarországon is érvényesek.
Sőt egy-egy felvetett probléma, politikai kérdés még csak most került felszínre Magyarországon 25 évvel később. A hozzáállás és a törekvés azonban merőben más. Nem vitatom előfordult már néhány olyan, új és friss miniszter országunkban, aki hasonló naivítással és lelkesedéssel vágott neki a miniszterkedésnek miközben megpróbált eligazodni saját népszerűsége, politikai karrierje és az államigazgatásban betöltött szerepe útvesztőjében. A sorozatban, amelynek alapja természetesen egy valóban államtitkári szerepet betöltő közszolga írása, meglepő módon mindezt szerethető szereplőkkel ábrázolják és viccesen avatnak bele a közigazgatás fogaskerekeinek működésébe. Még csak azt sem állítom, hogy olyan könnyű megemészteni minden egyes epizódot, sokszor bonyolult, nehezen megítélhető és érdekes kérdéseket feszegetnek, azt hiszem kötelezővé tehetnénk valamennyi politikus számára, hiszen olyan közigazgatási technikákról rántja le a leplet, amivel még ma is sokan próbálkoznak mit sem törődve azzal, hogy a közönség nem hülye, és például ez a sorozat és annak hihetetlen népszerűsége is bizonyítja, hogy képes nívós és értékes párbeszédeket is megemészteni.
magyar címe
Igenis, miniszter úr!
hivatalos weboldal
BBC - Yes Minister
imdb
Yes Minister
nézz bele
How's the environment? | The empty hospital | Private bedtime chat
ha tetszik
Fawlty Towers
Utolsó kommentek