A nagyváros zajától elmenekülő, a vidéki életről azonban nem sokat tudó középkorú házaspár és az iskolás éveinek végét taposó, lassan felnőtté váló egyszem fiú kalandjain szórakozhatunk a 32 részből álló sorozatban. Elsőként a fülbemászó és sokadszorra sem idegesítő zene, ami megtetszett, ad egyfajta könnyed és vidám alaphangulatot.
A kimért modorú angol házaspárt pedig szinte már sajnálatraméltó esetlenségük miatt fogadjuk szívünkbe, ahogy kitartóan, önmaguk értékeihez ragaszkodva, de azért a beilleszekedés általuk vélt módját mindenek előtt szem előtt tartva próbálkoznak megtalálni a helyüket a "vidéki életben". Igaz, hogy az általuk vásárolt házhoz a vidéki életről mindent tudó, semmittevő személyzet is tartozik, akik már mindannyian "évek óta" ott szolgálnak, ennek okán az új gazda számára egyértelművé teszik, hogy jelenlétük magától értetődő és elképzelhetetlen lenne nélkülük ez a farm. Dolgozni ugyan nem látta még őket senki, dehát a vidéki élet az ő olvasatukban nem is erről szól. A kiejthetlen és megjegyezhetetlen nevű Elgin Sparrahawk "farm menedzser" türelmesen mondja el negyvenedszerre is a nevét és azt, hogy ő itt a farm menedzser, de úgy tűnik ennél több vizet nem is zavar, néha tudatosítja az újdonsült tulajdonosokban a vidéki élet néhány aranyszabályát, amely természetesen minden esetben az ő malmukra hajtja a vizet.
A városi család próbálja a helyét keresni, nem megy könnyen, de kitartóak és végül csak odatartoznak. A feleség, Marlene is igyekszik felvenni a ritmust, neki azonban a bejárónővel gyűlik meg a baja, aki mindent csinál, csak nem takarít, viszont a házban található összes kekszet megeszi mivel "már majdnem lejárt", az persze csak sokára kerül napirendre, hogy esetleg megszabaduljanak tőle és akkor sem megy egyszerűen.
Szerethető sorozat, bár nagy eseményeket és csavaros történeteket ne várjunk benne.
hivatalos weboldal
The Green Green Grass - Official Web Site
imdb
The Green Green Grass
nézz bele
A Ruby | The Kiss of Life | Boycie's rude awakening
Utolsó kommentek